Túra a kisnánai Macskavárhoz

Túra a kisnánai Macskavárhoz
  • Túra hossza: 5,4 km
  • Szintemelkedés: 115 m
  • Nehézség: közepes
  • Ellenőrzőpontok száma: 5db

Kiindulási pontunkról, a Vár-Liget Vendégháztól elindulunk a vár irányába a Szabadság, majd Béke utakon. A várat elhagyva, már a Mária- és a Sárga ív utakon folytatjuk utunkat, továbbra is a főúton. Az orvosi rendelővel szemben láthatjuk “Rákóczi-fáját”, melynek három törzse a legenda szerint II. Rákóczi Ferenc és két tábornoka által földbe szúrt szomorú fűz vesszőkből nőtt ki. A teljes Legendát elolvashatják a legendák között! Ez a fa egyben első ellenörzőpontunk is. A fa egyik, mára már (sajnos) kivágott törzsére van felfestve a sárga V.

Innen utunkat a sárga íven folytatjuk a Dobó István utcán, melyről hamar lefordulunk jobbra, a Rákóczi utcára. Ezt követve hagyjuk el a települést, és egy föld úton folytatjuk utunkat egy vadászlesig, Ez második ellenörzőpontunk, a les oldalán található a jelzés.

A lestől bal irányba folytatódik utunk, ahol egy kisebb kanyar, és emelkedő után elérjük következő ellenőrzőpontunkat, a “Nagy-Magyarországot.” A két világháború között a kisnánai Leventék elhatározták, hogy a hegyoldalba egy nagy, a Békeszerződés előtti Magyarországot bemutató térképet készítenek kőből. Ennek a maradványait láthatjuk ma ezen a helyen. Ezeknek a kövek egyikén láthatjuk az ellenőrzőpont V-jét.

Innen nyugati irányban indulunk el, és ereszkedünk le az Ördögvályú völgybe, melynek aljában esősebb idő esetén folyik az Ördögvályú-patak (egyéb helyeken: Forrás-patakként is olvasni). A völgyből felkapaszkodva csatlakozunk újra a Mária-úthoz. Itt található egy kilátó is, viszont ezzel vigyázni, mert a darazsak befészkelték magukat! Innen tovább haladva nyugati irányban, egy kisebb kanyart követően visszatekintve a kilátó irányába, láthatjuk a Fehér-partot. Itt találhatunk a domboldalban több nagyobb sziklát is, melyek közül az egyik az ún. “Kecskefejes-szikla,” mely nevét egy kecskefej mintájú faragásról kapta. A legenda szerint Móré László e szikla alá temette kincsét. Kedv, és lehetőség szerint meg lehet keresni ezt a sziklát. Innen tovább haladva, elhagyva a szőlőket egy éles kanyarnál nem kanyarodunk az úttal, hanem letérünk a Mária-útról, és a sárga íven, Dél irányban folytatjuk utunkat. Itt Találjuk következő ellenőrzőpontunkat, egy kőre festve.

Délnek tartva közelítjük meg a Macskavárat, mely túránk célpontja. A 3-4 méter magas Sziklákon le lehet ülni pihenni, körültekinteni a környező hegyekre, völgyekre. Nem messze található egy fotelszerű szikla is, melyről szintén kényelmesen belátni a környező területeket. Az ellenőrző pont jelölését a sziklák északi oldalán láthatjuk.

A Macskavárat elhagyva, folytatjuk az utunkat Délnek, sajnos erre nincs megfelelően felfestve a turista-út jelzés, de egyszerűen, délnek tartva elérünk a Vízműig, melynek keleti oldalán található a régi mosoda, és az ún. “mocsolyák”, melyek kenderáztatók voltak egykor. Manapság a vaddisznók használják. Innen kitérve a főútra, elindulunk visszafele Kisnánára, viszont a falutábla után letérünk jobbra, és a kertek végében sétálunk tovább. Innen balra fordulunk, és a köves, földes úton gyaloglunk a Sport utcáig, melyen elindulunk fölfelé, de az első lehetőségnél jobbra fordulva elindulunk lefelé a sportpálya felé, viszont még előtte balra fordulunk, ahol pár méter megtétele után kiérünk a főútra. Itt jobbra fordulva hamarosan elérjük az orvosi rendelőt, melytől a már megismert úton érhetünk vissza kiindulópontunkra.

Az túraút a 2000-es évek elején, a Mátraaljai borutak keretében lett kijelölve, melynek bejárásáról Simon Péter írt élménybeszámolót, aki Koncsos Sándor akkori polgármesterrel, és Szőke Bélával, Vendégházunk tulajdonosával járta be az útvonalat 2001-ben. Az élménybeszámoló az alábbi linken érhető el: Mátra | Élménybeszámolók (matrahegy.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.