Skip to main content

Vár-Liget Vendégház

Kisnánai Túra Csoport farsangi Mátrai túrája

A Kisnánai Túra Csoport újra túrára invitálja a mozogni vágyókat! Az alábbiakban olvasható a felhívás.

KTCS Farsangi jelmezes Mátrai túra

Alkusz István KTCS túratársunk és barátunk javaslatára 2025-ben megtartottuk az első jelmezes farsangi túrát. Nagy sikere volt körünkben. Mindenki jól érezte magát. Hagyományt kívánunk teremteni belőle.

Azért, hogy a jelmezek ne legyenek kitéve aránytalanul nagy igénybevételnek, a jelmezes túrát ismét az 5 kilométeres körtúra útvonalára tervezem. És ismét visszafelé fogjuk lejárni, mint tavaly tettük.

Ha szeretnél egy hangulatos, mindössze 5 kilométeres, ugyanakkor rendkívül változatos geológiájú helyszíneket érintő túrán részt venni, ahol nem rohanunk, sokat fotózunk és nevetünk, magunkkal hozott süteményeket, teákat és szíverősítőket fogyasztunk, akkor gyere velünk.
A jelmez nem kötelező, de ha akár csak egy álarc erejéig bevállalod, biztosan közénk tartozóbbnak fogod érezni magadat.

A Kisnánai Vármúzeum elől indulunk, és oda érkezünk vissza.
Útközben felhágunk a Macskavár napsütötte szikláira, követjük a hajdan volt Lovásznána sáncfalait, a Szkalyináról megcsodáljuk az 50 kilométeres panorámát, leereszkedünk az Ördögvályú szürke andezittufa szurdokvölgyébe, látni fogunk hófehér dácittufa kanyont.
Vizet vagy teát kötelező, szendvicset, gyümölcsöt, süteményt érdemes hozni!
Akinek olyan korú kisgyermeke van, aki már bír egy 5 km-s túrát, bátran elhozhatja, tekintettel leszünk rá, nem hagyjuk el.
Mindenkit szeretettel vár a Kisnánai Várért Alapítvány és a Kisnánai Túracsoport!
Túravezető: Csabai András (+36-70/984-9858).

farsangi-jelmezes-matrai-tura